Kevés víz - sok víz

Kevés víz - sok víz

Antropocén, az új földtani kor

2025. március 19. - fische

Hogy is tanultuk a földtörténeti korokat? A sorrendre már nem emlékszem pontosan, de azt tudom, hogy jelenleg a holocén korszakban élünk, már kb. 11700 éve, mely az utolsó nagy jégkorszak után kezdődött, amikor eltűntek a Földet korábban elborító gleccserek.

Mi emberek a világot már annyira megváltoztattuk, hogy a tudomány manapság már egy új földtani időszakról beszél: tudósok az 1980-as években vélték úgy, hogy az emberi tényező hatása a Föld atmoszférájára olyan jelentős, hogy a litoszféra számára egy új földtörténeti kort szükséges definiálni: ez az antropocén, melynek kezdetét az emberi tevékenységnek a Föld ökoszisztémáira gyakorolt jelentős és globális hatása jelentette.

Ez új földtani időszak bevezetéséhez két feltételnek kell teljesülnie:
Az első: kell egy fordulópont, amelytől kezdve a körülmények a Földön tartósan megváltoztak. A klímaváltozás teljesíti ezt a feltételt.
A második: ez a változás nem lehet csak felszíni, hanem geológiai szempontból is meg kell nyilvánulnia, tehát magában a Földben is.

És tényleg feltalált az emberiség egy anyagot, amely már mindenhol, a tengerek legmélyén ugyanúgy, mint az izlandi gleccserek jegében is kimutatható – ez a műanyag, a plasztik. A vízszennyezés globális probléma, ezért az óceánok emberi segítségre szorulnak, mert nagyon szenvednek az emberiség hulladékaitól. És a tengerekkel együtt a benne és rajta élő állatok is. A jóslatok szerint 2050-re több műanyag lesz a tengerekben, mint hal.

emberkor.jpg

A földtudományok területén az "antropocén" kifejezés használata hivatalosan még nem elfogadott.

Antropocén: a víz jelentősége 

A Föld mintegy 4,6 milliárd évvel ezelőtt keletkezett, azóta a természet erői formálták. Egyik természeti eleme, a víz nemcsak az élet bölcsője, hanem elixírje is lett. Víz nélkül nem létezne az emberi civilizáció sem. Az első magasan fejlett kultúrák is vizek mellett alakultak és teljesedtek ki. Vízből és földből készültek az első téglák. A víz használata és elosztása az államalkotás motorjává vált. A tengerek melletti településekből alakultak ki a nagy városok, melyeket manapság veszély fenyeget. Száraz területeken is létesültek nagy városok, csak mert a vizet messziről vezették oda.

Jelenlegi tudásunk szerint a Föld az egyetlen bolygó az univerzumban, melyen folyékony víz fordul elő. De hogy honnan került ide, még mindig vita tárgyát képezi. Hogy miért és mennyire épp a víz formálta a Földet, azt mi emberek csak az utóbbi évszázadban értettük meg igazán. Pontosan abban a pillanatban, amikor a Földet első alkalommal pillanthattunk meg kívülről, ez volt a szó szerinti globális pillantás a Földre. Mindezt az űrutazás tette lehetővé, és tárta fel annak egyedülállóságát. 

A Földet a víz teszi kék bolygóvá, melynek 70 %-nál nagyobb felületét borítja víz.

A víz többféle formában, azaz halmazállapotban fordulhat elő, melyek egymásba átalakíthatók, de ezek összege, tehát a Föld vízkészlete mindig ugyanakkora marad. A többféle halmazállapot átalakulásra való hajlamának köszönhetően működik a víz természetes körforgása, mely állandóan friss vízről gondoskodik.

A napsugárzás hatására a víz elpárolog, ebből felhők képződnek, és ha azok lehűlnek, akkor a víz eső formájában jut vissza a Földre, mert a hideg levegő kevesebb vizet tud tárolni, mint a meleg. A csapadékot növények veszik fel és ismét kipárologtatják - ez a víz örök körforgása. Az Amazonas menti hatalmas esőerdők is kiveszik részüket a víz körforgásából: vizet vesznek fel a talajból, majd a leveleken keresztül a légkörbe adják le, és azt eső formájában kapják vissza; így szervezik meg a saját csapadékjukat. Fák nélkül a víz elszivárogna, vagy közvetlenül a tengerbe folyna.

A bolygó teljes vízkészlete tehát állandó, kb. 1,4 milliárd köbkilométer. És bár ez hihetetlenül hangzik, de ebből az irdatlan mennyiségből csak 3 %-nál is kevesebb áll rendelkezésre édesvíz formájában. Ennek nagy része hó és jég formájában van lekötve, pl. a gleccserekben. Mi emberek 1 liter vízből a Földön legfeljebb 1 centilitert tudunk céljainkra felhasználni - ez meglehetősen kevés.

A tiszta vízhez való jogot 2010-ben az ENSZ közgyűlése emberi jogként ismerte el. A tiszta vízhez való hozzáférés és az egy lakosra jutó vízhasználat a különböző országokban nagyon eltérő, Afrika nagy részében a töredéke annak, mint a legtöbb iparilag fejlett országban. A világon ez összesen 2,2 milliárd embert érint.

A szűkülő források miatt a vizet biztosító új technológiák egyre fontosabbak lesznek. Ilyen pl. a tengervíz sótalanítása, azaz a sók eltávolítása magas nyomás alkalmazásával, finom pórusú membrán segítségével. Mikroszűréssel, fordított ozmózissal és ultraibolya fénnyel való fertőtlenítéssel a szennyvízből is tiszta vizet lehet előállítani. Csak ezekkel a módszerekkel tudunk a jövőben elég ivóvizet biztosítani a városok számára.
A víz gazdaságos használatában az újrahasznosítás (recycling) is nagy szerepet játszik majd. 

A folyékony víz hatalmas erőt is kifejthet és az emberiség már évszázadok óta tanulja, hogy lehet a vízben rejlő erőket kihasználni.

Források:

címfotó: https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=12262129
https://greendex.hu/antropocen-kor/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Antropoc%C3%A9n
Terra X – Anthropozän - Das Zeitalter des Menschen - Wasser
https://www.zdf.de/play/dokus/anthropozaen-mit-dirk-steffens-100/anthropozaen-das-zeitalter-des-menschen-wasser-mit-dirk-steffens-100 

A bejegyzés trackback címe:

https://keves-viz-sok-viz.blog.hu/api/trackback/id/tr4718819898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása